Ejury Lajos

(Kozmapuszta, Somogy vm., 1870. aug. 21. - Keszthely, Veszprém m., 1965. dec. 8.)

gyógyszerész, kémikus, a Balaton els? átúszóbajnoka

     Apja Ejury Nándor uradalmi f?gépész volt. Középfokú tanulmányait Csurgón, majd a debreceni református kollégiumban végezte. Apja 1884-t?l a Festetics-uradalom f?gépésze lett, a család Keszthelyre költözött. 1886 és 1891 között Alsólendván és Bellatincon volt gyógyszerészgyakornok. Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1893-ban gyógyszerész oklevelet szerzett. Bár több helyen dolgozott (Budapest, Debrecen, Gy?r és Keszthely), a Balaton szerelmeseként a nyarat mindig a Balaton partján töltötte. Távúszással foglalkozott. Ennek eredményeként 1896-ban megnyerte a Balatonfüred-Tihany, majd 1897-ben a Balatonfüred-Siófok közötti úszóversenyt. Ezzel ? lett a Magyar Úszó Egyesület els? Balaton Bajnoka. A tudományos ranglétrán is gyorsan emelkedett. Vegyészetet tanult, majd 1904-ben gyógyszerészdoktor lett. 1907-t?l 1933-ig a magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára. Korszer? kémia tanszéket és laboratóriumot létesített. Rendszeresen jelentetett meg írásokat gazdasági lapokban. Nyugdíjazásáig elnöke, aztán pedig díszelnöke volt a magyaróvári Atlétikai Klubnak. Tagja volt a Magyar Vívószövetségnek is. Nyugdíjba vonulása után hazatért Keszthelyre. A második világháború befejez?dése után részt vállalt az akadémia kémia tanszékének újjászervezésében. Dolgozott a központi gyógyszertárban is. Keszthely társadalmának megbecsült tagjaként halt meg kilencvenöt éves korában.
IrodalomGulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. : 7.207-209.has.
 Cséby Géza: "Kozmapusztán, Somogy megyében születtem..."
Főbb művekJegyzetek a mez?gazdaság természettanából
 Chemia
 Természettani és vegytani alapismeretek