Gaál Antal

(Szenterzsébethegy, Zala vm., 1924. jan. 7. - Zalaegerszeg, Zala m., 1993. nov. 7.)

köztisztvisel?, közigazgatási szakíró

     Szegény parasztcsalád gyermeke volt. Alsófokú iskoláinak elvégzése után munkába állt. 1940-t?l az andráshidai körjegyz?ségen kisegít? munkaer?, majd díjnok, végül írnok lett. Megszerezve a szükséges képesítést 1946 nyarán már az andráshidai körjegyz?ség vezet?je. 1948-ban Óhídon vezet? jegyz? volt, majd még ez év decemberében a Zala megyei alispáni hivatalhoz került fogalmazóként. A tanácsok megalakulása után a Zala Megyei Tanács titkárságán, majd pedig igazgatási osztályán dolgozott. 1954-t?l 1963-ig Zalaegerszeg Városi Tanács V. B. titkára volt. (Közben - 1964-ben - jogi diplomát szerzett.) Innen került át 1963-ban a Zala Megyei Tanácsra V. B. titkári beosztásba. Itt dolgozott 1985-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. Munkája mellett közigazgatástörténeti kutatásokkal foglalkozott. Összeállította az 1920 és 1985 közötti megyei közigazgatási tisztségvisel?k archontológiáját. Tsz-történeti kutatásokkal is foglalkozott.
IrodalomZala Megyei Levéltár. Személyi iratok
Főbb művekZala megye közigazgatási beosztása és a tanácsok tisztségvisel?i 1950-1985.
 A mez?gazdasági termel?szövetkezetek 40 éve Zala megyében. : Vass Ferenccel