Hajós Mihály, kakasdi

(Kolozs, Kolozs vm., 1837, v. 1839. szept. 15. - Alsólendva, Zala vm., 1912. aug. 10.)

ügyvéd, királyi tanácsos

     Kolozs megyei katolikus családból származott. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott, a jogakadémiát részint Nagyszebenben, részint Pápán végezte. Ügyvédi oklevelét 1874-ben Budapesten szerezte. Alsólendvára 1872-ben, a járásbíróságok megszervezésekor került. Ekkor az aljárásbírói tisztségek egyikét töltötte be, majd 1877-t?l önálló ügyvédi irodát nyitott. Letelepedését követ?en rögtön bekapcsolódott a helyi közéletbe. T?le származott az Alsólendvai Takarékpénztár alapításának ötlete, amelyet 1873-ban hoztak létre. Igazgatósági tagként közel négy évtizeden át dolgozott annak felvirágoztatásán. A t?zoltóegylet létesítése, amely ugyancsak 1873-ban kezdte meg m?ködését, szintén az ? nevéhez f?z?dött. Emellett a Kaszinó, a Polgári Olvasóegylet, a Szépít?egylet, a Lendva-völgyi Lecsapoló Társulat tevékenységében is aktívan közrem?ködött. Felügyel? bizottsági elnöke volt a Hungária Erny?gyárnak, továbbá felügyel? bizottsági tagja a Dunántúli Helyiérdek? Vasútnak. Alsólendva forgalmának fellendítése érdekében küzdött az ukk-csáktornyai vasút megépítéséért, szorgalmazta a nagykanizsai vonal kivitelezését. Élére állt annak a mozgalomnak, amely Alsólendva közigazgatási státuszának megváltoztatását t?zte ki célul. Ennek eredményeként az addig a környez? falvakkal együtt egy körjegyz?séget képez? település 1891. július 1-jét?l nagyközségi rangot kapott. Hosszú ideig betöltötte az iskolaszéki, majd gondnoksági elnöki tisztséget a polgári iskolánál. Aktív szerepet vállalt az iskola államosításának 1894-ben bekövetkezett véghezvitelében, amelynek folytán az intézmény két év múlva új épületbe költözhetett. Mindemellett buzgón tevékenykedett a helyi képvisel?-testület, és a megyei törvényhatósági bizottság munkájában. A köz érdekének alárendelt rendkívüli munkabírása, közvetlen személyisége népszer?vé tette a helyi lakosok körében. Munkálkodása elismeréseként 1910-ben királyi tanácsosi címet kapott. Halála után egy nappal a Szentháromság-hegyi sírkertben temették el.
IrodalomAlsólendva nagyközség millenniumi emlékkönyve 1896.
 Magyarország és Külföld
 Alsólendvai Híradó
 Hajós Mihály halála
ArcképAlsólendva nagyközség millenniumi emlékkönyve 1896. : 10.p.
 Magyarország és Külföld : 25.p.