Kovács Lajos

(Kustány, Zala vm., 1930. nov. 1. - Budapest, 1987. jan. 29.)

tanár, m?vel?dési vezet?

     Elemi iskoláit szül?falujában végezte, középiskoláit Nagykanizsán a piarista gimnáziumban kezdte, ugyanott fejezte be az id?közben államosított intézményben. A szegedi egyetemen 1955-ben szerzett magyar szakos tanári oklevelet. Pályáját Zalaegerszegen kezdte kollégiumi nevel?ként, de kezdett?l fogva óraadóként m?ködött a Zrínyi Miklós Gimnáziumban is. Kés?bb átkerült a gimnázium állományába, pár évig középiskolai szakfelügyel?, a megyei tanácson középiskolai el?adó volt. 1964-t?l a Pécsi Tanárképz? F?iskola kihelyezett tagozatán tanított, annak igazgatója is volt. 1965-1969 között a Deák Ferenc Szakközépiskola igazgatója, 1969-1982-ig a Zala Megyei Tanács osztályvezet?je, majd haláláig a Szombathelyi Tanárképz? F?iskola oktatója, f?igazgató helyettese. Népszer? el?adó volt, több tankönyv szerz?je. Pedagógus pályájának tapasztalatait külön kötetben is összefoglalta. Emlékére a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban díjat alapítottak. 2005-ben róla nevezték el a Zala Megyei Pedagógiai Intézet Szakkönyvtárát, valamint emléktáblát avattak a tiszteletére.
Főbb művekNehéz h?ség. A megyei oktatásirányítás korszer?sítésének problémái