Lélek Imre

(Temesvár, Temes vm., (ma: Timi?oara, Románia), 1921. jan. 21. - Zalaegerszeg, Zala m., 1986. máj. 31.)

orvos, radiológus

     Orvosi diplomáját 1944-ben, a budapesti orvostudományi egyetemen szerezte. Az egyetem sebészeti klinikáján töltött évek után, 1949 és 1958 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE), 1968-ig a szegedi orvostudományi egyetem röntgen klinikáján dolgozott. 1968. május 1-jén nevezték ki a zalaegerszegi kórház röntgen osztályának vezet?jévé. Irányítása alatt a kórház az angiográfia egyik vidéki bázisává vált. Foglalkozott a kontrasztanyagok károsító hatásával is. Ebb?l a témából írta kandidátusi disszertációját. 1978-tól vezette be az ultrahang-diagnosztikai vizsgálatokat, melyeket az egész Nyugat-Dunántúl számára végeztek. 1982-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. Hazai és külföldi folyóiratokban 76 közleménye jelent meg. 1977-ben a Zala Megyei Tanács alkotói díjában részesült. 1984-ben Alexander emlékéremmel tüntették ki, 1986-ban a Csehszlovák Radiológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Halála után a "Kiváló Orvos" kitüntetésben részesült.
IrodalomNagy Gyöngyi: Lélek Imre önéletrajza