Szántó Zoltán

(Nagykanizsa, Zala vm., 1893. dec. 17. - Budapest, 1977. márc. 26.)

politikus

     Tízéves volt, amikor a nagy létszámú család a jobb megélhetés reményében Pestre költözött. 1910-ben fejezte be a polgári iskolát. Fels?kereskedelmi iskolai tanulmányokat folytatott, majd az I. világháború kitörése után bevonult katonának: 1916 májusában hadifogságba esett. 1918 tavaszán tért haza. 1918 novemberében belépett a KMP-be. 1919 tavaszán kinevezték a 80. dandár egyik ezredparancsnokának. A Tanácsköztársaság megdöntése után Bécsbe emigrált, ahol a Nemzetközi Munkás Segély bécsi bizottságának titkára, a Magyar Vörös Újság szerkeszt?ségének munkatársa volt. 1925 végén hazatért, részt vett az MSZMP irányításában, 1927. február végén lebukott; nyolc és fél évre ítélték. 1935 szeptemberében szabadult, Moszkvába utazott, ahol bevonták a Komintern Végrehajtó Bizottságának tevékenységébe. 1936 júliusától Prágában dolgozott. 1938 januárjában tért vissza Moszkvába. A II. világháború kitörése után a moszkvai rádió magyar adásainak szerkeszt?je. 1945-ben hazatért, tagja lett az Ideiglenes Nemzetgy?lésnek. 1945 ?szét?l a Magyar Kommunista Párt észak-dunántúli területi pártbizottsága titkára. 1947-ben diplomáciai szolgálatba állt, követként, majd nagykövetként dolgozott Belgrádban, Párizsban és Varsóban. 1954 és 1956 között tagja volt az MDP Központi Vezet?ségének. 1956 novemberében a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd Romániába internálták. 1958-ban tért haza, a Nagy Imre elleni perben tanúként szerepelt. A politikai életben már nem játszott szerepet.
IrodalomMagyar életrajzi lexikon. : 3.733-734.p
 Élni emberül. A munkásmozgalom Zala megyei harcosai. Életrajzgy?jtemény. : 453-456.p
 Hajdú Tibor: A magyarországi Tanácsköztársaság
 Élni emberül. A munkásmozgalom Zala megyei harcosai. Életrajzgy?jtemény. : 453.p
Főbb művekEgy per - ötven év távlatából
 Vég és kezdet
ArcképMagyar életrajzi lexikon. : 3.735.p