Szeghalmy Bálint

(Nagyvárad, Bihar vm., (ma: Oradea, Románia), 1889. ápr. 21. - Deggendorf, Németország, 1963. jún. 16.)

építész

     Elemi és középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte, majd a budapesti M?egyetemen tanult, 1912-ben kapott építészi oklevelet. 1914-ben bevonult katonának, de 1915-ös sebesülése után már nem kellett frontszolgálatot teljesítenie. 1919 és 1929 között Nagykanizsa városi mérnöke volt. Ezekben az években készültek a következ? építészeti tevei: a karcagi kultúrház, a hódmez?vásárhelyi iparos-egylet székháza, a szombathelyi fels? kereskedelmi iskola épülete, a soproni evangélikus teológiai internátus épülete, a nagykanizsai mozgószínház és kultúrház. Nagykanizsán az ? tervei alapján épült fel a Beák-villa, a Teutsch-kastély, a vásártér és a piaci árucsarnok. 1929-t?l Miskolc f?mérnökévé nevezték ki. 1936-ban tagja lett a Budapesti Mérnöki kamarának. Miskolci évei alatt készült munkái közül kiemelkedik a kalotaszegi stílusban tervezett Deszka-templom. Templomok és világi épületek egész sora készült el tervei alapján (Pl. Kisbéren, Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Sümegen, Tapolcán templomok, községháza Gelsén, kastély Palinban, szegényház Gy?rben, kultúrház Szepetneken). 1945-ben Németországba menekült, feleségével a bajorországi Deggendorfban telepedtek le.
IrodalomSz. B. emlékkönyv
 Sz. B. élete és életm?ve
 Veszprém megyei életrajzi lexikon. : 485.p