Tarányi Ferenc, nyírlaki

(Pusztaszentlászló, Zala vm., 1878. okt. 16. - Sümeg, Zala vm., 1945. ápr. 16.)

f?ispán, fels?házi tag

     Középiskoláit Budapesten a kegyesrendi gimnáziumban és a Ferenc József nevel?intézetben végezte. Jogi tanulmányokat folytatott a bécsi, lipcsei és a genfi egyetemen. A magyaróvári Gazdasági Akadémia elvégzése után a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett. Tanulmányai végeztével birtokára vonult vissza gazdálkodni, nem szakadva el a megyei közélett?l. Huszonnyolc éves korában tagja lett Zala vármegye törvényhatósági bizottságának. Éveken át alelnöke volt a Munkapárt megyei szervezetének. Ezenkívül elnöke volt még a Zala vármegyei Gazdasági Egyesületnek is. Az els? világháborúban Przemyslnél harcolt, ahol fogságba esett. Három évig volt hadifogoly Asztrahanyban és Szibériában. Innét 1918-ban megszökött és szerencsésen hazakerült. A Tanácsköztársaság idején részt vett az ún. csabrendeki ellenforradalomban. 1920-ban és 1922-ben a zalaszentgróti körzet választottjaként bekerült a nemzetgy?lésbe, a Keresztény Gazdasági Párt ill. az Egységes Párt színeiben. Képvisel?ségével egyid?ben, 1922. december 20-án (ténylegesen 1923. jan. 4-én) Zala vármegye f?ispánjává nevezték ki, mellyel párhuzamosan Vas vármegyében is birtokolta ezt a címet. A zalai tisztségét?l 1926-ban, a vasitól pedig 1932-ben vált meg. Még ebben az évben, de ugyanígy 1935-ben és 1939-ben is Zala vármegye törvényhatósági bizottsága fels?házi taggá választotta. A törvénykezésben f?leg mez?gazdasági kérdésekkel foglalkozott, ennek megfelel?en tagja lett az OMGE igazgató választmányainak, a Gazdák Biztosító Szövetkezete felügyel?bizottságának. Ezenkívül alelnöke volt a Magyar Sz?l?sgazdák Országos Egyesületének.
IrodalomGudenus János József: A magyarországi f?nemesség XX. századi genealógiája. : 2.65.p
 Országgy?lési Almanach. : 1935.112.p
 Magyar politikai lexikon (Magyar politikusok) 1914-1929. : 430.p
ArcképOrszággy?lési Almanach. : 1935.112.p