Tasler Lajos

(Zalaigrice, Zala vm., 1897. jan. 23. - Zalaigrice, Zala m., 1967. jún. 20.)

gazdálkodó, politikus

     Földm?vescsaládból származott. 1915-18 között frontszolgálatot teljesített, majd otthon gazdálkodott. 1926-ban bíróvá választották. A második világháborúban ismét több évig katonáskodott. 1949-ben földjei nagy része a tsz-be került; megmaradt 10 holdján gazdálkodott. 1952-ben letartóztatták, majd börtönbe, kés?bb internáló táborba zárták. Szabadulása után el?bb Várpalotán, majd otthon dolgozott mint raktáros. A politikába a mez?gazdasági érdekvédelem útján kapcsolódott be: az Alsódunántúli Mez?gazdasági Kamarában vállalt szerepet. 1934-ben a Zala megyei törvényhatóság rendes tagjává választották. A kisgazdapárt tagjaként aktív szerepet játszott a választásokat kísér? kampányokban is. A háború után a Független Kisgazdapárt pacsai járási szervezetében elnökké választották, s az 1945-ös választásokon pótképvisel?i mandátumot szerzett. Tagja volt a párt nagyválasztmányának is, de az 1947-es választásokon a Demokrata Néppárt listáján került a parlamentbe. 1948 júniusában összeférhetetlenségi váddal vizsgálatot kezdeményeztek ellene, de a mandátumát a parlament feloszlatásáig megtartotta. Bebörtönzése és internálása után teljesen viszszavonult a politizálástól.
IrodalomCsicskó Mária - Szabó Róbert: Kereszténydemokrata sorsok. : 179.p